Helyi Hírek
Helyieknek
Helyieknek
Bács-kiskun megye online
Keresés a tartalomban:
OK
A megye Prima Primissimái
Tíz kategória jelöltjei versengtek az egymillió forinttal, valamint a Nemzetközi Kerámia Stúdió felajánlásaként Schrammel Imre, Kossuth-díjas keramikusművész terve alapján készült kerámiaszoborral járó kitüntetésért, illetve a közönségdíjért. Idén Buda Ferenc költő, Béres Béla népművelő, Pál Attila színművész kapta meg a megyei Prima Díjat, a közönség pedig a kecskeméti Aurin leánykart tüntette ki.

A Prima Primissima Díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ)
támogatásával alapította 2003-ban. Célja a magyar értelmiség eredményeink megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése. Az alapítványi formában felajánlott és tíz évre szóló több mint két milliárd forintot évente osztják ki. A díj célja, hogy megőrizze a magyar értelmiség és szellem eredményeit, erősítse a hazai értelmiség elkötelezettségét a tudomány, a művészet, a kultúra és a sport ápolása mellett.

A Prima Primissima Díj néhány év alatt szervesen beépült a társadalom köztudatába és a
nagyközönség mellett, a vállalkozók közül is sokan felismerték a díj rangját, értékeit. Ennek
köszönhető, hogy a magyar szellemi élet, kultúra, tudomány és művészet támogatásába az idén mind a tizenkilenc megye bekapcsolódott. A közönségdíjas Aurin leánykar vezetőjének Durányik László, Kodály Zoltán-díjas és Csokonai alkotói díjas tanárnak, Endrődi Ferenc az Akker Plus Kft ügyvezetője és Mászáros László a Kecskeméti Lapok Kft ügyvezetője adták át a díjat. A leánykarnak, a program nyitányaként adott műsora, az ünnepi előadás üde színfoltja volt.

Pál Attila csendőr ruhában érkezett, majd amikor Versegi János a VOSZ Bács-Kiskun megyei szervezetének elnöke és Tóth Istvánné társelnök átadták a vállalkozói díjat, szélsebesen elviharzott. A népszerű színész az Indul a bakterház darab nyilvános főpróbájáról rohant át megköszönni a jelölést. Az előadás után visszajött és elsírta magát a Prima díj átvételekor.

Buda Fere nc Kossuth-díjas költő, meghatódva vette át a díjat Király Józseftől, a Free-Line
Kft vezetőjétől és Windheim József az OTP Zrt. Regionális igazgatójától. A humoráról is híres költő, bölcsen ennyit mondott: Keresem a szavakat, hogyan is köszönjem meg ezt a csodálatos díjat. De én nem vagyok a szavak embere, úgyhogy inkább majd leírom.

Béres Béla a bajai halászlé fesztivál ötletgazdája, Bányai Gábortól, a Bács-Kiskun Megyei
Közgyűlés elnökétől és Weninger Richárdtól a Ver-Bau Kft ügyvezetőjétől vette át a díjat.
A Sugó parti népművelő azt kérte a megyében élőktől, hogy ápolják a találkozó hagyományát,
hiszen Bács-Kiskun gasztronómiai turizmusának alapjait tette le a híres halfőző fesztivál.
Bács Megyeháza
Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön képeslapot ismerősének!
Bács-Kiskun megye Online

Információ: