Kitüntették a megye kiválóságait.
2009. nov. 17., kedd, 20.57.24 CET
Negyvenketten kaptak megyei elismerést október 23-án, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ünnepi ülésén.
Bányai Gábor, a közgyűlés elnöke a megye kiválóságainak felkészültségét, hivatástudatát és emberségét hangsúlyozta, mellyel példaértékű munkát végeznek az élet különböző területein. Megköszönte a hétköznapok fáradságos munkáját, az önzetlen vállalásokat azoknak, akik vállukon hordozzák a megye, ezzel az itt élők jövőjét.
Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés ünnepi üléseA nemzeti ünnep meghitt és szép hagyománya, hogy ilyenkor adják át a megye legrangosabb kitüntetéseit azoknak, akik hivatásukban elért eredményeikkel, sikereikkel, közéleti szerepvállalásukkal jó példát mutatnak szűkebb és tágabb környezetüknek. Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy Kecskemét város és Bács-Kiskun megye együttmunkálkodása olyan eredményeket hozhat, amellyel az ország stabil gazdasági, kulturális és turisztikai bázisa lehet. Ehhez kellenek a felkészült, vállalkozó szellemű szakemberek, az önzetlen jó emberek. Az elnök leszögezte, hogy politikától függetlenül, a megyéért tenni akarókat ismerik el, majd megköszönte a felelősségteljes, áldozatos munkát.
Ünnepi műsor a köszöntöttek tiszteletére
„BÁCS-KISKUN MEGYÉÉRT DÍJ"
Dr. Becsey Zsolt volt EP képviselőnek, közgazdásznak - az Európai Parlamentben
folytatott fáradhatatlan tevékenységéért, - az ECON szakbizottságban végzett kimagasló munkájáért, - az ország, a nemzet a Dél-alföldi Régió érdekeinek kiemelkedő képviseléséért.
Varga László főtiszteletű püspök-helyettesnek, a Kecskeméti Református Kollégium főigazgatójának - több évtizedes odaadó lelkészi szolgálatáért
Dr. Zombor Gábor polgármesternek Kecskemét Megyei Jogú Város - kórházigazgatóként végzett szakmai munkásságáért, - Kecskemét Megyei Jogú város polgármestereként folytatott
elismerésre méltó tevékenységéért, - az új Mercedes autógyár Kecskemétre telepítése érdekében végzett munkájáért,
„BÁCS-KISKUN MEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ"
Farkas Antalné ny. állami tanítónak Kalocsa
Komáromi Lajosné (Nagy Klára) óvodavezetőhelyettesnek Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde, Pedagógiai Szakszolgálat, Jánoshalma
Suhajda János ny. középiskolai tanárnak Kiskőrös
„BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZMŰVELŐDÉSI DÍJA"
Kispálné dr. Lucza Ilona múzeumigazgatónak Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum,
Kiskőrös
Varga-Sabján Gyula nyugalmazott könyvtárigazgatónak Kiskunhalas
Zadravecz Istvánné könyvtárigazgatónak Városi Könyvtár, Kiskunmajsa
„BÁCS-KISKUN MEGYE MŰVÉSZETI DÍJA"
Madaras László nyugalmazott fotóművésznek Solt
Réti Erika színművész, Katona József Színház, Kecskemét
Udvardi Erzsébet festőművésznek Badacsonytomaj
„BÁCS-KISKUN MEGYE TUDOMÁNYOS DÍJA"
Balogh Mihály János nyugalmazott főigazgatónak, tanárnak Kunszentmiklós
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézete Kollektívájának Baja
Dr. Kelemen Oguz osztályvezető főorvosnak Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza,
pszichiátria, Kecskemét
„BÁCS-KISKUN MEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ"
dr. Bácskai Ferenc főorvosnak BKM-i Önkormányzat Kórháza Központi Radiológia,
Kecskemét
dr. Fáy Tamásné ápolási igazgatónak BKM-i Önkormányzat Kórháza, Kecskemét
dr. Tóth Gábor főigazgatónak, főorvosnak Bajai Kórház
„BÁCS-KISKUN MEGYE KÖZSZOLGÁLATÁÉRT DÍJ"
dr. Dömötör Lajos jogtanácsosnak BKM-i Közgyűlés Hivatala, Kecskemét
Farkas László főmunkatársnak Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala
Vörös Szilárd polgármester Felsőszentiván
Novák Lajos (posztumusz) néhai polgármesternek Tiszaalpár
„BÁCS-KISKUN MEGYESPORT DÍJA"
Hosszú Katinka úszónak, egyetemi hallgatónak Baja
dr. Nemes-Nagy Tibor sportszervezőnek, sportvezetőnek Kiskunfélegyháza
Rigó László edzőnek, nyugalmazott tanárnak
„BÁCS-KISKUN MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMÉÉRT ÉS MEZŐGAZDASÁGÁÉRT DÍJ"
Bagi Béla országgyűlési képviselőnek, a MGOSz alelnökének Kecskemét
Kelemen József nyugalmazott gépész és gazdasági mérnöknek Kiskunfélegyháza
Keresztes Ferenc kertészmérnöknek, növényvédelmi szakmérnöknek Lajosmizse
„BÁCS-KISKUN MEGYE NEMZETI KISEBBSÉGEIÉRT DÍJ"
Hajósi Német Ifjúsági Fúvószenekara Hajós
Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület Harta
Sztojka István CKÖ. elnök, Roma Szolgáltató Hálózat közösségszervezője Kalocsa
A „BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK KITÜNTETŐ DÍJA
Bajnóczi Sándorné főmunkatárs Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Hivatala, Főjegyzői
titkárság, Kecskemét
Dr. Lengyel János orvosigazgató Semmelweis Halasi Kórház
Dr. Molnár Zoltán főigazgató, igazgató főállatorvos Bács-Kiskun Megyei MgSZH,
Kecskemét
A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKI ELISMERÉSE
Ápity Milosné nyugalmazott idegenvezető, gondnok Baja
Hermanutz Tamásné tanár, ÁMK főigazgató-helyettes Felső-Bácskai ÁMK, Nemesnádudvar
Kiss Ernő nyugalmazott pedagógus Hajós
Mondovits Mihály polgármester Bácsszőlős
Nagy István gyógypedagógus BKMÖ Kiskőrösi Közoktatási Intézménye
Rácz Eleonóra igazgató BKMÖ Móra Ferenc Közoktatási Intézménye, Kiskunmajsa
Zoboki Józsefné nyugalmazott pedagógus Tiszakécske
Bács Megyeháza
Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön képeslapot ismerősének!
Bács-Kiskun megye Online