Helyi Hírek
Helyieknek
Helyieknek
Bács-kiskun megye online
Keresés a tartalomban:
OK
Lenyűgöző alkotókedv Dávodon Magánberuházásból keltették életre a fürdőt
A Bácska egyik gyöngyszeme lett a fürdő, vigyék jó hírét - mondta az elnök, mielőtt átvágta a nemzeti színű szalagot az új élménypark teraszán. A határközeli településen már a korábbi években is működött a strand, de 2007-ben a Mihálovits házaspár új lendületet adott a fürdőnek. Már abban az évben új hévízkúttal bővítették a kapacitást, tavaly pedig téli-nyári élményfürdő készült. A szép, gondozott környezetbe illesztett vízi Paradicsom mellett a kempingezési lehetőség is adott, az apartmanházak pedig családok, csoportok, baráti társaságok elszállásolására alkalmasak. A strand mellett elegáns, 67 fő elhelyezését biztosító négycsillagos szálloda várja a pihenni vágyókat. A színes műsorral tarkított átadó ünnepséget követően Mihálovits István elmondta, hogy közel egy milliárd forintot fordítottak a fürdő fejlesztésére.

Vízi Paradicsomi körülmények
- Ennek nagy része hitel és az évek óta működő mezőgazdasági jellegű családi vállalkozás biztosította az anyagi fedezetet. Az eredeti elképzelések kisebb költségvetésről szóltak, de nagyon sok nem várt körülmény növelte a kiadásainkat. Bevallom, még egyszer nem vágnánk bele, de abban bízom, hogy erőfeszítésünk nem volt hiábavaló és híre megy a megyében, sőt mivel a határhoz közel élünk, még onnan is számítunk vendégekre.

Minden korosztályt várnak
Szolgáltatásainkkal igyekszünk minden korosztály számára megtalálni a kikapcsolódási, gyógyulási, felfrissülési és pihenési lehetőséget - mondta a fiatal tulajdonos. A strand parkjában szabadtűz mellett, agyagedényekben rotyogott a bácskai gulyás, odébb a kürtös kalácsosnál kígyózott a sor, a szabadtéri színpadon pedig éppen a Fashion Dance tánccsoport környékbeli táncosai szórakoztatták a nagyérdeműt. A tervek szerint programokból a nyáron sem lesz hiány. A fürdő kedvező árakkal várja vendégeit.

Élmény a medencében
Bács Megyeháza
Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön képeslapot ismerősének!
Bács-Kiskun megye Online

Információ: