Szeretet a legnagyobb gyógyító erő.
Szinte minden előadó kitért korunk nagy problémáira, nevezetesen a kereskedelmi csatornákból áradó lélekromboló műsorok tömkelegére, a túlhajszoltság miatti értékvesztés, ami a családoknál csapódik le elsőként, de közösségeket, emberi kapcsolatokat rombol és a bizalmi tőkét számolja fel. Az ép testben ép lélek szlogenje érvényesült akkor is, amikor
Schirilla György állt a képzeletbeli katedrára és a táblára rajzolta az élet szekerét.
Az egyszerű képlet szerint a táplálkozás, a mozgás, a szeretet és környezethez való viszonyulásunk jelentik a biztos kerekeket. Beszélt az önmagunk és mások szeretetéről, a egészséges táplálkozásról, a mozgás fontosságáról. Hangsúlyozta pozitív gondolkodás teremtő erejét, hiszen mint mondta a negatív gondolatok és a szeretet hiánya okozza a legtöbb bajt. Az egészségét folytatott misszióját szinte a világ minden táján ismerik.
Fenséges falatok Az előadást követő egészséges ebéd során hosszan beszélgettünk megszállottságáról, az apai örökségről, a Duna jeges vizéről és a hitről, melyre többször is utalt előadása során.
- Nem vagyok rögzött templomba járó, de hiszek a Teremtőben és úgy gondolom, Isten bennem lakik - mondta.
Bioételek és egyéb finomságok A Gedeon Tanya jóvoltából fenséges falatok fogadták a vendégeket, természetesen az egészség jegyében. Juhtúró, mangalicahúsból készült hamburger, sárgadinnye befőtt, birsalma kocsonyával ízesített tejfölös lepény és hosszan sorolhatnánk a bioételek és a megyénkben termelt finomságok kóstolóit. Hosszú sor állt a kiskőrösi Jonadrink Kft. teljes értékű gyümölcsleveinél is, a finomságok mellett pedig a házigazdák és háziasszonyok jó tanácsait, receptjeit is megismerhették az érdeklődők.
Bács Megyeháza
Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön képeslapot ismerősének!
Bács-Kiskun megye Online