Új csillag született. Több ezer munkahelyet létesít a Mercedes.
Michael Frieß kijelentette: biztosak abban, hogy jól döntöttek, amikor Magyarországot, Kecskemétet választották, egyetlen alkalommal sem vetődött fel az elmúlt évben ennek ellenkezője. A beruházási program és a jövő terveinek részletes ismertetésében kiemelt szerepet kapott a gyár munkaerő felvevő képessége és igénye. Az építkezésen ezerötszáz ember dolgozik majd, a gyár pedig közel háromezer embernek jelent biztos megélhetést a megyében. A magyar beszállítókkal tovább nő a foglalkoztatottak létszáma és arra is komoly esély van, hogy a beszállítók később Radtsdatba is teret kapnak. Már most fogadják, illetve válogatják a Mercedes-gyár leendő dolgozóit, akik komoly felkészítés, németországi képzést követően kezdhetik meg a munkát a kecskeméti gyárban.
Dr. Zombor Gábor Kecskemét polgármestere Dr. Zombor Gábor örömét fejezte ki a beruházás megvalósulásáért. A polgármester úgy fogalmazott, hogy ez a választás jót tesz Magyarországnak, jót tesz Bács- Kiskun Megyének és nem utolsósorban Kecskemétnek. Úgy vélte, hogy Kecskemét bizonyította alkalmasságát, hogy képes a nagy horderejű dolgok fogadására, a megfelelő környezeti háttér biztosítására. Leszögezte, hogy mindent megtesznek azért, hogy a gyár és az itt dolgozó több ezer ember, köztük német családok is otthonra találjanak a „Hírös Városban". Elmondta, hogy bízik a város vonzerejének ugrásszerű növekedésében és abban, hogy sokan választják lakóhelyüknek Kecskemétet a beruházás hatására. Zombor Gábor köszönetet mondott a német partnernek a megelőlegezett bizalomért és azért a több mint gesztusértékű döntésért, hogy messzemenően figyelembe vették a helyi érdekeket, a helyi vállalkozói részvétel fontosságát.
A tervek szerint évi százötvenezer gépjármű gördül le a kecskeméti gyár szalagjairól. Az előszéria sorozatok gyártását 2011- ben kezdik meg. Rainer E. Schmückle pozitív gondolatait szívesen hallgatták a jelenlévők, amikor az autópiac javuló tendenciájáról beszélt. Mint mondta, Ázsia jelentősen meglódult az utóbbi hónapokban, de prognosztizálható az európai fordulat is hamarosan. A szakember úgy véli, hogy a kompakt modellek iránti érdeklődés egyre erőteljesebb és leszögezte: „Mi pedig meghódítjuk a piacokat". A német partner hangsúlyozta, hogy hosszútávra terveznek, az évszázados múlttal rendelkező autógyár eddig egyetlen gyárat sem zárt be. „Stratégiai beruházás lesz a Daimler életében a mostani, hiszen Kecskemét nem csak Magyarország, de Európa közepe is. Kiemelte a város, a megye fogadtatását, rugalmasságát és felkészültségét a hatalmas kihívásra.
Alapkő letétel Bajnai Gordon miniszterelnök politikai üzenete is egyértelművé vált, amikor azt mondta, hogy Magyarország figyelmébe ajánlja a Kecskemét és a kormány közötti együttműködést, amit a hétköznapokon is érvényesíteni kellene. A nem mindennapi esemény látványos pillanata volt, amikor Dr. Zombor Gábor, Bajnai Gordon, Rainer E. Schmückle, valamint Michael Frieß elhelyezték a kecskeméti Mercedes- gyár alapkövét. Az intenzív munka hamarosan indul, jövőre megkezdődik a tömeges munkaerő felvétel, mellyel nagy lépést tesz a megye a munkanélküliség felszámolásában is, hiszen a Mercedesgyár ilyen irányú pozitív hatása legalább száz kilométeres körzetben érvényesül, gazdasági hozadéka pedig az egész országra kiterjed.
Bács Megyeháza
Szólj hozzá a fórumon!
Bács-Kiskun megye Online Bács-Kiskun megye Online webcím és linkajánló A