Unokáink is látni fogják.
A rendezvény kezdetén
dr. Bábel Balázs érsek örömét fejezte ki, hogy a megyei önkormányzat
felkarolta a kastély felújítását.
- Amíg a hajósi kastély áll, tanúja lesz az egykori kalocsai érsekek nemzet, a művészet és az ember iránti szeretetének- mondta a metropolita és méltatta az elődök, Csáky Imre, Patachich Gábor, gróf Batthyány József munkásságát és Isten áldását kérte a kastély felújítását végzőkre és arra küldetésre, amit a jövőben hivatott betölteni.
1739-ben épített barokk kastély ablakai
Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke részletesen ismertette a projekt
tartalmát. Elmondta, hogy a kastély rekonstrukciója során felújítják a fő- és melléképületet,
ezzel létrehoznak egy turisztikai célú, interaktív, látogatóbarát bemutatóhelyet, barokk kertet és korszerű kulturális központot építenek. Az elnök utalt arra a megyében tervezett, nagy horderejű turisztikai fejlesztésre, melyben a hajósi kastélynak is fontos szerepet szánnak.
A munkálatok megkezdődtek Dr. Bagó Zoltán alelnök pohárköszöntőjében a helyi történelmi és kulturális hagyományoknak is helyszínül szolgáló fejlesztést méltatta. Elmondta, hogy a turizmus az önkormányzatoknak is fontos, hiszen mindamellett, hogy adóbevételt jelent, és munkahelyeket teremt, serkenti a helyi vállalkozásokat, illetve a befektetők számára is vonzóbbá teszi a települést, ezáltal a megyét is.
Schön Ferenc, Hajós polgármestere megköszönte azt az összefogást, mellyel nem csak Hajós szégyenfoltja tűnik el, de új lehetőségek is nyílnak a település előtt. - Méltatlan volt a kastély szellemiségéhez az az állapot, amivel már-már az enyészeté lett a magyar történelem különleges ereklyéje, az építészet nemes darabja - mondta a polgármester és leszögezte, Hajós készen áll arra, hogy teljes értékű partner legyen a hosszú távú tervek megvalósításában.
Épület átadás: 2010. augusztusA munkálatok megkezdődtek, komoly szakértői stáb dolgozik az országos műemléki védettség alatt álló kastély felújításán és restaurálásán. A kivitelezés alatt az önkormányzatnál a projektmenedzsment -
dr. Virág Zsolt szakmai tanácsadó közreműködésével - a kastély kiállítóterei tartalmának és szolgáltatásainak tervezésén dolgozik. Ebben a munkában jelentős szerepet vállalnak a megyei múzeumi szervezet munkatársai is,
Laczkó János irányításával.
Bács Megyeháza